Ha globális viszonylatban nem is, de számomra mindenképp médiatörténeti pillanat, hogy itt a blogon végre közzétehetem a készülő doktori disszertációm rövid beharangozóját, ami röviden összefoglalja a munka főbb célkitűzéseit. A disszertáció címe: "A digitális jó és rossz megalkotása: Értékek konstrukciója és társítása médiaplatformokhoz a 21. századi újságírásban", és arról fog szólni, hogyan szövik át a legkülönfélébb értékek, előítéletek, érzelmek és vélemények az írott, digitális és print médiáról szóló, szigorúan szakmainak gondolt közbeszédet, és hogy ezek a retorikai alakzatok hogyan járulnak hozzá magának az újságírói és médiás szakmának a megalkotásához. Az előszó bár nem lesz teljesen spoilermentes, de a végső következtetések és tanulságok az egyes fejezetek végén, illetve az összefoglalásban kapnak majd helyet.

A Newsweek magazin 2012. július 16-i számának címlapján egy elkeseredetten sikoltó, tenyerét a fülére tapasztó nő torzított képe volt látható, feje fölött pedig hatalmas betűkkel szedve a vezető anyag címe: „iŐrület” – Pánik. Depresszió. Pszichózis. Hogyan drótozza újra agyunkat az online kapcsolatfüggőség?”[1]

Az „őrület” szó elé odaillesztett kicsi „i” (amely angolul a nagybetűvel írandó „én” szóra referál) betű az Apple által az ezredfordulótól kezdve bevezetett eszközök márkaneveinek (iPod, iPad, iPhone) struktúrájára utal. Ez az „i” az elmúlt évek során a digitális technológia világában – hasonlóan a pár évvel korábban hódító „e-”, mint elektronikus rövidítéshez – egyfajta általános képzővé vált, amely szinte bármilyen termék vagy márka neve elé odailleszthető, és amellyel azt jelezheti az adott gyártó vagy szolgáltató, hogy az adott produktum személyre szabható, közösségi, megosztható és digitális megoldásokat kínál egy bizonyos területen.

Az „iŐrület” szó tehát már önmagában, az alcím elolvasása előtt világossá teszi a legtöbb olvasó számára a kapcsolatot a legújabb digitális technológiák és a patologikus mentális állapot között, maga a cikk pedig részletesen kifejti, miért is érdemes félnünk az új technológiák hatásaitól, hogyan „drótozza át az agyunkat” a számos új kommunikációs eszköz és média. A Newsweek cikke és a számtalan további hasonló írás mögött álló, tudományosan megalapozatlan és indokolatlanul általánosító publicisztikai attitűd azonban nem pusztán a szerző gondolatmenetének vagy éppen a szerkesztőség döntésének a lenyomata, hanem egy olyan médiafogyasztói közeget is feltételez és alkot meg, amely igen fogékony a vadonatúj veszélyek ilyen módon tálalt ismertetésére.

Az új jelenségekkel kapcsolatos félelmek és remények társas konstrukciójának ez az alakzata egyáltalán nem újszerű a kommunikációs- és médiatechnológiák társadalom- és kultúrtörténetében. Ezek az előítéletek egyidősek magával a médiával: a médiafogyasztók sztereotípiákat, értékeket és érzelmeket kapcsolnak az új és a régi kommunikációs és médiatechnológiákhoz egyaránt, legyenek azok akár hatalmas várakozások vagy éppen irracionális félelmek, megalkotva a jó és a rossz média fogalmait.

1. Vizsgálati fókuszok: Szakma, platformok és értékek

Jelen doktori disszertáció részben ezekről az előítéletekről szól, de a média egy bizonyos területére és a médiafogyasztók egy szűk csoportjára fókuszálva. A vizsgált terület a 21. századi írott média gyakorlatában megtalálható digitális és print platformok, felületek és alkalmazások köre, a szűk csoport pedig az a közösség, amely a lehető legközelebb van nem csak a média fogyasztásához, de annak alkotásához is: az újságírók és médiaszakemberek hálózata. Médiaszakembereknek a média tartalmi, szervezeti, szabályozási, akadémiai és menedzsment oldalán dolgozókat lehet tekinteni: ők a médiavállalatok döntéshozói, újságíró szervezetek vagy sajtószabadság-felügyelő ügynökségek képviselői, médiapolitikusok, médiakutatók, egyetemi oktatók. Újságírók azok – a lehető legegyszerűbb meghatározás szerint – akik a médiatartalmak előállításával foglalkoznak. Az újságírók összessége azonban nem feltétlenül médiaszakember, viszont bizonyos újságírók annak nevezhetőek: ők jellemzően a főszerkesztők, szerkesztők és a médiára szakosodott újságírók.[2]

A disszertációban egyfelől azt szeretném bemutatni, hogy a professzionális médiaszakmai szereplők diskurzusaiban hogyan formálódnak meg a médiával kapcsolatos, a laikus médiafogyasztókéhoz hasonló, empirikus bázist nélkülöző előítéletek, attitűdök, értékkonstrukciók.

Ironikus módon a szakmai közösség eme attitűdje által termelt megnyilatkozásoknak maga a Newsweek magazin is a szenvedő alanyává vált. Nem sokkal az iCrazy címlapsztori publikálása után, 2012 őszén nyilvánosságra került, hogy az év végével minden bizonnyal megszűnik a lap nyomtatott verziója, és a hírt a sajnálkozó megjegyzések mellett jellemzően az ódivatúnak, régimódinak nevezett nyomtatott lap kimúlása felett nyíltabban vagy áttételesebben gúnyolódó kommentárokkal osztották meg a közösségi médiában.

Peresztegi Zoltán, a Google korábbi magyarországi vezetője október 18-án például a Twitteren így fogalmazott: „Egy dinoszaurusszal kevesebb: a Newsweek beszünteti a nyomtatott kiadását decemberben.”[3] A dinoszaurusz, mint az elmaradottság, a túlélésre képtelenség, a fejlődési tévút és még számos további rendellenesség kifejezésére szolgáló metafora az egyik legnépszerűbb trópus abban a – hangsúlyozottan: szakmai színtereken zajló – diskurzusban, amely mindezeket a tulajdonságokat a nyomtatott médiatermékek egyfajta szükségszerű tulajdonságának tekinti. Ezt a már az online média hajnalán kialakulóban lévő, de igazán a nyugati világ print médiaiparának az utóbbi években kezdődő visszaesésével elterjedő, a nyomtatott lapokat a digitális médiatermékek egyfajta antagonisztikus ellenpárjaként, továbbá meghaladott, leváltandó technológiaként tételező retorikát leginkább pedig a digitális médiaiparhoz közel álló szereplők használják.         

A főleg a nyomtatott és az elektronikus médiában helyet kapó digitális és közösségi médiapánik-keltés[4] és a digitális közegből érkező, online közzétett print és/vagy tradicionális médiagúnyolás diskurzusai nem csak a médiaplatformokhoz kapcsolt értékítéletek, a régihez és az újhoz való eltérő viszonyulások, ellentétek és konfliktusok természetéről, hanem mindezen alakzatok társadalmi beágyazottságáról, szerkezetéről és megalkotásuk kulturális folyamatáról is árulkodnak.

E doktori disszertáció célja tehát másfelől az, hogy feltérképezze az írott tartalomszolgáltatás szempontjából releváns digitális technológiákról szóló médiaszakmai diskurzusok, retorikák, metaforák, legitimációs stratégiák kulturális beágyazásának folyamatát: azt a folyamatot, amelyben maga a szakma diskurzív megteremtése, a professzionális hálózatok szimbolikus megalkotása zajlik le.   

A két kutatási cél egymás mellé helyezése azt a munkahipotézist és egyben állásfoglalást rejti magában, hogy ez a kettő szempont, illetve a rajtuk keresztül vizsgált jelenségek elválaszthatatlanul összefüggnek egymással: azaz a médiaplatformokhoz kapcsolt értékítéletek kialakítása és a médiaszakma – illetve azon belül az újságírás – mint szakmai hálózat értékrendszerének megalkotása, fenntartása és legitimálása egyazon társadalmi és kulturális konstrukció, a print és újabban a digitális jó és rossz megalkotásának részei.

2. Struktúra és tartalom: a digitális jó és rossz megalkotásának színterei és folyamatai

A disszertáció bevezetésében (Az újságírás legújabb transzformációja: szakma, közönség, tartalom és üzlet konfliktusai) arról a kontextusról lesz szó, amely jelenleg elsősorban a digitális jóról és rosszról, az újságírásról, mint tevékenységről és szakmáról szóló viták társadalmi és kulturális referenciáját adja. Ebben a fejezetben szakmai jelentések, tudományos cikkek és piaci adatok használatával igyekszem felvázolni az újságírás több mint ellentmondásosan, hol forradalminak, hol válságosnak nevezett, legújabb átalakulásának korszakát.

Az első fejezetben (Média a média ellen) az írott média jelenleg meghatározó print-digitális értékkonfliktusának történeti kontextusáról lesz szó és arról, hogy ezelőtt milyen hasonló, versengő retorikák alakították a médiaplatformok feltételezett értékeinek megítélését a társadalomban, és különösképpen a médiaszakmai közegben. Azt szeretném megmutatni, hogy az ilyen és ehhez hasonló viták korántsem először figyelhetőek meg a média történetében, sőt: a jelenlegihez nagyon is hasonló struktúrájú, retorikájú konfliktusok jellemzik az új kommunikációs- és médiatechnológiai eszközök társadalmi beágyazódásának folyamatát, tehát a digitális jóról és rosszról való diskurzusok szervesen illeszkednek a megelőző nagyjából százötven év nagyrészt elektronikus jóról és rosszról szóló vitáinak sorába.

A telegráf elterjedésétől egészen a rádió és a televízió kulturális előtérbe helyeződéséig tartó periódus fő vitáinak áttekintésében – ahogy az egész disszertációban – az egyik vezérlőelvem az, hogy a többek között eszközcentrikusnak és determinisztikusnak nevezett technológiatörténet-írás és értelmezés szempontjait elkerülve kontextuális módon közelítsem meg a diskurzusokat. Az eszközcentrikus-determinisztikus felfogás szerint a technológiák története a jó innovációk szükségszerű, szakadatlan fejlődésének története, mely egyirányú hatásával támogatja a társadalom hasonló sémában értelmezett előrehaladását, fejlődését. A kontextuális szemléletben ezzel szemben a technológiai innovációk története sem nem szükségszerű, sem pedig szakadatlan fejlődési ívet nem rajzol fel, továbbá nem fejt ki egyoldalú hatást a társadalomra. A kommunikációs- és médiatechnológiák alakulása nem kívül áll a kultúrán és társadalmon, hanem annak szerves részeként alakul, a folyamatosan változó hangsúlyú társadalmi egyeztetések, tárgyalások, érdekütköztetések folyományaként. Ennek a folyamatnak a rivális médiaeszközök, az általuk közvetített tartalmak és a fogyasztói igények interakciói, konfliktusai is a részei.

Az írott média, a sajtó megítélése szorosan összefügg a társadalomban betöltött sokrétű szerepéről, hatásmechanizmusairól, valamint a fogyasztóiról, a befogadásáról és a közvetítő eszközeiről kialakított aktuális vélemények és a hozzájuk kapcsolt értékek hálózatával. A második fejezetben (Digitális utópiák és antiutópiák) azokat az egymással versengő értelmezéseket, felfogásokat, elemzéseket vetem össze egymással, amelyek a digitális és online technológiák térnyerését egyértelműen pozitív társadalmi jelenségek katalizátoraként, vagy éppen szigorúan negatív hatások kiváltójaként tekintik, legyen szó akár a médiafogyasztói kreativitásról, tudásszerveződésről vagy éppen a társadalmi nyilvánosságról és demokratizációról. A digitális jóról és rosszról szóló diskurzus kortárs kontextusának elemzésén keresztül azt kívánom megmutatni, hogy a történeti mintázatok hogyan ismétlődnek meg a jelenkori technológiák diskurzusaiban, illetve hogy az egyes felfogások explicit vagy implicit előfeltételezései hogyan kapcsolódnak az írott média nyomtatott és digitális platformjainak társadalmi szerepéről folyó szakmai közbeszédhez.  

Az Értékek és platformok című harmadik fejezet arról szól, hogy az írott médiához kapcsolódó értékítéletek a produkció és a publikáció milyen szintjeihez kapcsolódva (tartalom, tartalomelőállító, felület, platform) formálódnak meg a szakmai közbeszédben. Egyfelől azt szeretném bemutatni, hogy az egyes szintekről alkotott ítéletek hogyan függnek össze az érintett technológiák, munkafolyamatok és egyéb tényezőkhöz értelmezéséből levezetett ítéletekkel, másfelől pedig azt, hogy az egyes szintekhez kapcsolt értékkapcsolások hogyan általánosíthatóak más szintekre, a tartalomról az előállítókra, vagy éppen a publikációs platform egészére. 

A záró, negyedik fejezetben (Civilek és profik, dinoszauruszok és névtelenek) ezt a mechanizmust kimondottan az eltérő újságírói szerepek értelmezéseinek konfliktusai felől vizsgálom. Arra vagyok kíváncsi, hogy az eddigiekben végigvett értékkapcsolási, általánosítási és demarkációs mechanizmusok hogyan működnek a tartalomelőállítókról folyó diskurzusban, és hogy ez a diskurzus mit árul el az újságírás, mint szakma jelenlegi retorikai és szimbolikus megalkotásának folyamatairól, továbbá hogy mindezek a folyamatok hogyan ágazódnak be a digitális jóról és rosszról folyó közbeszédbe.

3. Eszközök, irodalmi háttér, módszertan

Az elméleti és elemzési eszközök, melyeket változóan hangsúlyos szereppel használni kívánok a disszertáció során, jellemzően a tudomány, technológia és társadalom tanulmányok, az internetkutatás, a tudomány és –technika történet és filozófia, valamint a retorika, metaforakutatás és érveléselmélet köréből származnak, míg az empirikus és szakmai hivatkozások főként az újságírás, és a technológia-, média- és kommunikációtörténet irodalmából merítenek. A fontosabb munkák, melyekre a disszertáció egészében építek: Lakoff (1987), Latour (1988), Marvin (1988), Bijker (1997), Gieryn (1999), Pingree-Gitelman (2003), Pinch-Bijker (2005), Baym (2010), Fenton (2010), és Grueskin - Seave - Graves (2011).

A munka során a fő módszertani alapelveket a kvalitatív tartalomelemzés, valamint a résztvevő megfigyelés elemzésének etnográfiai szabályai biztosítják. Az irodalmi áttekintés egyes szakaszaiban a szakirodalmi és másodlagos szövegek is a tartalomelemzés tárgyai lesznek, továbbá archív szövegeket, online írásokat és párbeszédeket, valamint saját interjúkat is elemzek.

Hivatkozások:

Baym, Nancy (2010) Personal Connections in the Digital Age. Polity.

Bijker, Wiebe E. (1997) Of Bicycles, Bakelites, And Bulbs. MIT Press.

Fenton, Natalie (2010) szerk.: New Media, Old News. Journalism & Democracy in the Digital Age. Sage.

Gieryn, Thomas F. (1999) Cultural Boundaries of Science: Credibility on the Line. University of Chicago Press.

Grueskin, Bill - Ava Seave - Lucas Graves (2011) The Story So Far: What We Know About the Business of Digital Journalism. Columbia University Graduate School of Journalism.

Lakoff, George (1987) Women, Fire, and Dangerous Things: What Categories Reveal About the Mind. University of Chicago Press.

Latour, Bruno (1988) Science in Action. Harvard University Press.

Marvin, Carolyn (1988) When Old Technologies Were New: Thinking About Electric Communication in the Late Nineteenth Century. Oxford.

Pinch, Trevor J. – Wiebe E. Bijker (2005) Tények és termékek társadalmi konstrukciója, avagy hogyan segítheti egymást a tudományszociológia és a technikaszociológia? Replika, 51-52.

Pingree, Geoffrey B.- Lisa Gitelman (2003)szerk. New Media 1740-1915. MIT Press.