Az, hogy az elmúlt hetekben Észak-Koreáról szóló hírek folynak mindenhonnan, nem csak a harmadik világháború kilátásairól gondolkodtathatja el az embert, hanem arról is, hogyan látjuk, ábrázoljuk a nyugati világban ezt a teljesen idegen országot és kultúrát. Guy Delisle 2004-es képregény-kötete, a Phenjan: utazás Észak-Koreában azt mutatja meg, hogyan lehet egyszerre kritikus, ironikus és mégis empatikus módon beszámolni a rezsimről és a benne élő emberekről.   

Az Észak-Koreáról szóló mindennapi beszámolók, hírek, vélemények többnyire két jellemző stílus között ingadoznak: vagy a rezsim szörnyűségét, kegyetlenségét ecsetelik, bemutatva az éhezés, a diktatúra és a terror képeit és a rettenetes statisztikákat, vagy pedig a nevetségességét emelik ki, a mindenkori kedves vezető valóban röhejes frizurájától kezdve egészen az üres kereszteződésben álló közrekedési rendőr ikonikus képéig.

Pedig van még egy harmadik út is: amely mindkét, kétségkívül legitim szempont mellett megpróbálja valahogy közvetíteni a sztereotípiák mellett mindenhol jelenlévő mindennapi életet, kultúrát, felvillantani a lehetséges motivációkat és személyes attitűdöket. Guy Delisle pontosan ezzel a hozzáállással írta és rajzolta meg 2004-es képregényét, a Phenjan: utazás Észak-Koreábant. Az, hogy rajz és szöveg kettősével próbálja bemutatni az ország Nyugat felől nézve szürreális világát, egyszerre teszi szofisztikáltabbá és mégis könnyebben befogadhatóvá a munkát.

A kanadai Delisle saját élményei alapján írta meg a Phenjant, mert bármennyire is hihetetlenül hangozzék, de akkoriban egyes frankofón kiadók észak-koreai rajzolóknak outsource-oltak ki bizonyos feladatokat – ezeknek a munkáknak a koordinálására érkezett a szerző az országba. Az ott eltöltött idő - két hónap - naplószerű elbeszélése a regény, végig egyszerre szórakoztatóan és persze nyomasztóan, és közben egy olyan sajátosan eszköztelen, tárgyilagos hangnemben, ami által végül mégis úgy érezheti az olvasó, hogy megtudott valami bensőségeset az ország mindennapjainak kultúrájáról.

Mint például ebben a jelenetben, amikor először találkozik az állampárt által kijelölt kísérőjével:

És alább egy másik jelenet, az úgymond könnyedebbek közül, ami ha valóban megtörtént, akkor még sokat be kell hoznia az úgynevezett fikciónak a valósághoz képest. (Arról nem is beszélve, hogy Delisle téved, hiszen az 1984 1949-ben jelent meg.)

Ha már fikció és valóság viszonya: 2010-ben a kötet egyik rajongója összerakott Delisle rajzait követve egy fotóregényt, a fotókkal pontosan követve a képregény kockáit, újrajátszva a valóságban a jeleneteket és a beállításokat.

(Magyar fordításról még nem tudni, ezúton ajánlom a művet a hazai kiadók figyelmébe.)