Sokan úgy vélekednek az újságírók online zaklatásáról, hogy aki a közvéleménnyel kapcsolatba lép, az vállalja is annak minden következményét, így a folyamatos bullyingot, agressziót és fenyegetéseket. Sőt, még az újságírók közül is sokan azt gondolják, hogy ez egy természetes, a munkával járó dolog. Amikor a végére értem az International Press Institute-nak (IPI) készített, a magyar újságírók internetes zaklatásáról szóló jelentésnek, már meggyőződésemmé vált, hogy ennek a nagyon masszívan jelenlévő problémának a bagatellizálása hasonlóan káros, mint maga a probléma.  

Az IPI megbízásából megkíséreltem felmérni, milyen típusú zaklatásnak vannak az újságírók kitéve, kiket és kik zaklatnak jellemzően, és hogy az újságírók hogyan reagálnak az online verbális agresszióra. Húsz online újságíró alkotta a mintát, a fő adatgyűjtési módszerek az interjúk és fókuszcsoportos beszélgetések voltak. Összesen kilenc szerkesztőség tagjaival beszéltem, ideológiai alapállástól függetlenül, a 444, az Index, az Origo, a Heti Válasz, a Mandiner, a Reset, az Átlátszó, a Magyar Nemzet, az egykori Népszabadság újságíróival, sőt, még a 888-at is megkerestem, de végül nem akartak részt venni a felmérésben.

Retorikai agresszió és a bullying, privát és nyilvános csatornákon egyaránt

Nyolc alapvető internetes agresszióformát különítettem el: a retorikai agressziót, trollkodást, bullyingot, fenyegetést, nyilvános megszégyenítést, cyber támadást vagy hackelést, privacy-sértést, végül a rosszindulatú közösségi méedia tevékenységeket. Mindezek közül a leggyakoribb, napi szinten tapasztalt zaklatásforma a retorikai agresszió és a bullying, privát és nyilvános csatornákon egyaránt. Jellemzően a privát csatornákon érkeznek a leginkább fenyegető, közönséges avagy támadó üzenetek, a nyilvános csatornákon kevésbé jellemzőek a nagyon erőszakos tartalmak. Nagyon fontos tapasztalat volt számomra, hogy az újságírók számára azonban nem feltétlenül a kommentek explicit, erőszakos volta, hanem inkább frekvenciája, gyakorisága a megterhelőbb.

Az explicit fenyegetések típusa ritkább a bullyingnál, de azonban a nők gyakran szenvedő alanyai ennek, jellemzően szexuális tartalmú fenyegetéseők célpontjainként, olyan üzenetekkel is akár, mint a címben idézett kijelentés. A nyilvános megszégyenítés és a rosszindulatú közösségi media tevékenységek típusai viszonylag ritkán fordulnak elő, hackelésnek, cyber támadásnak pedig egy interjúalany sem volt áldozata.

A zaklatás a munka része

Az újságírók reakcióinak négy fő csoportját ptóbáltam elkülöníteni: egyfelől hogyan észlelik az alanyok a – leggyakrabban anonim – zaklatást, másfelől hogyan reagálnak rá pszichológiai, kognitív-érzelmi, harmadrészt kommunikatív értelemben; végül hogy mi a véleményük az újságírók internetes zaklatásának mint jelenségnek, problémának a jelentőségéről a nyilvánosságra gyakorolt hatásárólt tekintve. Mindengyik téren nagy változatosságot mutatnak az attitűdök. A többség azonnal törli a  már zaklatónak látszó üzeneteket, de vannak, akik alkalmanként elolvassák őket és többen rendszeresen megteszik ezt. Hasonlóképp, a legtöbben egyáltalán nem válaszolnak az agresszoroknak, de előfordul olyan eset is, hogy az újságíró hosszan kommunikál velüka zaklatóival. A zaklatásra adott legjellemzőbb érzelmi reakciók között az alany értékrendéjek megkérdőjeleződése, bizonytalanság, félelem, megalázottság és düh szerepelnek, melyek a karrier korai fázisában jellemzően intenzívebbek, és zavaróbbak, a több éves gyakorlattal rendelkezők már „a munkával járó” körülményként kezelik az online zaklatást.

Dermesztés, érzéketlenítés, nők elleni erőszak

Miért gondolom mégis mindennek ellenére azt, az összegyűjtött adatok alapján, hogy a rendszerszintű újságírózaklatás káros a magyarországi újságírás és a nyilvánosság demokratikus működésére nézve? Három fő hatást, trendet próbáltam meghatározni, amelyek a negatív hatások különböző oldalait mutatják meg.

Az első egyfajta "lágy dermesztő hatás" (vagy akár öncenzúra), amely abban nyilvánul meg, hogy az olvasók és az újságírók is hajlamosak kerülni az egymással való interakciót, mivel mindkét oldalt túlterheli a trollok és online agresszorok tömege. Ez az elbizonytalanító hatás káros hatással van a szólásszabadságra és a nyilvánosságra, mivel csökkenti az online újságírás interaktivitását, lefojtja a párbeszédet és gondolatcserét az újságírók és olvasók, és akár még az olvasók és olvasók között is.

A második hatás az úgynevezett „érzéketlenítő hatás”. Ez alatt a kifejezés alatt egy olyan pszichológiai tendenciát értek, amelyben az újságírók fokozatosan érzéketlenné válnak az offenzív és agresszív üzenetekre. Ez bár értelmezhető volna egy pozitív, énvédő mechanizmusként is, de olyan negatív társadalmi negatív mellékhatással jár, hogy az elfogadható és elfogadhatatlan közötti megszólalások közötti határvonal gyakorlatilag elmosódik, és egy újságíró mindenféle és bármilyen online verbális agressziónak következmények nélkül, rutinszerűen célpontja lehet, amihez "hozzá kell" szokni.             

A harmadik fő bizonytalansági tényező és veszélyforrás a hagyományosan és jellemzően eleve hátrányos helyzetű társadalmi csoportok ellen irányuló agressziónak az átlagosnál nagyobb intenzitása – amely főleg a női újságírók elleni erőszakot jelenti. Az újságírónők helyzete ebből a szempontból még rosszabb, mint az újságírók teljes csoportjáé. Ők jellemzően több bullyingnak, fenyegetésnek és zaklatásnak célpontjai, mint a férfi újságírók, és a fenyegetések legnagyobb része explicit módon szexuális erőszakkal való fenyegetésben nyilvánul meg.

A teljes jelentés elolvasható angolul itt.

Valamint két másik, rövidebb sztori-alapú beszámoló itt  és itt.