Gyakran mondogatjuk, hogy az internet nem felejt, de amikor fel akarjuk tárni az internet történetét, nagyon gyakran éppen ennek az ellenkezője derül ki. Az, hogy szinte alig-alig vannak nyomok a web korai időszakából, vagy akár pár évvel ezelőttről. Mit jelent ez az egész, és hogyan lehet tenni ellene? És emlékszel még arra, ki volt Jakab Andor?
Amikor 2013 őszén feltettem a kérdést elsőéves diákjaimnak, ismerős-e nekik az a név, hogy Jakab Andor, a több száz fős előadóban alig két-három kéz emelkedett a magasba. A név gyakorlatilag eltűnt a kollektív emlékezetből (vagy éppen meg sem jelent benne), pedig két évvel korábban, 2011 nyarán Jakab Andoré volt a legtöbbet emlegetett és megidézett név szerte a magyar interneten. Az általa jegyzett „Tőlem ezért nem kapsz munkát” című írás, amely egy új blog első posztja volt, olyan számokat produkált, amit se előtte nem tudott elérni, se azóta nem tudott utána csinálni senki. A posztot több mint százezren like-olták Facebookon, és a becsült, 7-800 ezres olvasótáborral pedig minden bizonnyal minden idők legolvasottabb magyar nyelvű blogposztját sikerült megalkotnia. Máig nem tudni egyébként, ki volt a szerző, aki egyébként kis ideig még folytatta a blogolást, de később visszavonult, és blogját is törölte a hozzáférhető internetről.
Az internet elfelejt
Az internet nem felejt, szeretjük mondogatni olykor, mégis, Jakab Andor esete nem csak azt mutatja meg, hogy milyen rövid idő alatt milyen hatalmas ismertséget lehet elérni az interneten; hanem azt is, hogy milyen gyorsan és változatos módokon mehet végbe a felejtés. Akárcsak az offline világban, online is jönnek-mennek a divatok, sztárok — és a tudások, információk, tartalmak —, hogy aztán meghatározatlan időre elborítsa őket a feledés homálya. Vagy még radikálisabb esetben, hogy végleg eltűnjenek a hálóról. Az internet felejtésének e két típusa eltérő módokon kezdi ki az online hálózattal mint lenyomatszerűen mindent megőrző közeggel kapcsolatos elképzeléseket, és teszi próbára a digitális múltban elmélyedni és azt értelmezni próbáló szemlélőt; valamint vet fel nagyon is praktikus kérdéseket a web történeteinek megírási kísérleteivel, lehetőségeivel kapcsolatban.
Az internet emlékezetkieséseinek leginkább magától értetődő típusa, amikor valami (és annak másolata, és annak másolata) végleg hozzáférhetetlenné válik a felhasználó számára. Vagy azért, mert a tartalom ténylegesen törlődött a hálózatról, vagy pedig azért, mert hosszabb vagy rövidebb ideig nem elérhető — szerverhiba, cenzúra vagy más akaratlanul vagy szándékosan előidézett körülmény miatt. A totális felejtés mellett azonban még számtalan módja és formája van annak, ahogyan az interneten elvileg elérhető információkhoz való hozzáférés problematikussá válik. Az internetnek ezek a memóriazavarai hasonlóak ahhoz a nap mint nap tapasztalt élményhez, amikor tudjuk, hogy valamit tudunk, de mégsem vagyunk képesek előhívni egy adott pillanatban, vagy éppen amikor explicit módon soha nem adunk számot egy olyan tudásról, aminek egyébként birtokában vagyunk.
Azok a tartalmak, amelyek az örökkévalóság és a bárhol, bármikor hozzáférhetőség ígéretével vagy hitével kerülnek fel az internetre, gyakran nagyon törékenyek és illékonyak, és ahogy telnek az évek, számtalan oka lehet annak, hogy egy korábban magától értetődően elérhető oldal vagy információ már nem áll rendelkezésre. Változnak a szoftveres szabványok és protokollok, és a tartalom bár ott van, de már nem elérhető a megjelenítéséhez szükséges alkalmazás, és nincs kompatibilis változata sem. Valaki átállít valahol egy jogosultságot, és a korábban mindenki számára hozzáférhető tartalom már csak bejelentkezéssel érhető el. Az információ valahol egy adatbázisban van, a deep weben, ahol csak további plusz információk segítségével található meg, kérdezhető le. A tartalom változatlan, de máshová került, és a keresők nem látják. Nem véletlen, hogy az internet egy-egy nagy öregje — mint például Vint Cerf, a Google alelnöke, vagy éppen Horváth Iván, a magyar internetes kultúra egyik úttörője — is meggyőződéssel állítja, hogy bár a kultúra digitális és online tárolása rengeteg olyan előnyt biztosít, amit például a papíralapú archiválás nem tud biztosítani (keresés, nagy adat, kezelhetőség), de ezzel több nagy kockázatfaktor is együtt jár: a végfelhasználó kontrollvesztése és a távoli szervereken pihenő adatok hozzáférhetetlenségének vagy megsemmisülésének lehetősége.
Az internet nem önmaga archívuma
Mindennek két fontos következménye van. Az egyik, hogy bár az internet kiváló médiuma és hordozója az archívumnak mint olyannak, de az internet nem működik önmaga totális archívumaként. Az internet emlékezetének e töredékességéből nem csak az következik, hogy az interneten adott pillanatban elérhető dolgok nem reprezentálják az internet összes múltbeli állapotát, hanem az is, hogy az éppen látható pontok összekötése nem lehet elegendő ahhoz, hogy feltárja a hálózat aktuális jelenét, még kevésbé a múltját. Az internet nem írja meg a saját történelmét. Nem elég rátekinteni, hogy feltáruljon a múlt, mert nagyon sok minden időlegesen elérhetetlen vagy örökre elveszett. És ami éppen megvan, az is kevés ahhoz, hogy összeáljon belőle egy történelem: a digitális technológiai nyomok sokszor összevissza kallódnak, és a mögöttük rejlő, azokat magyarázó emberi történetek már nem láthatóak magukban a nyomokban, azokat már fel kell tárni, utánuk kell mennni, meg kell kérdezni.
A 2014-ben Szakadát Istvánnal elkezdett Magyar Online és Digitális Médiatörténet (MODEM) projekt első, a magyarországi online média történetét feltárni kezdő szakasza egyrészt ennek az útnak az első lépéseit kísérelte megtenni. Azaz összegyűjteni és elérhetővé, hozzáférhetővé, valamint kereshetővé, felhasználhatóvá és használhatóvá tenni minél több olyan információt, adatot, tudást, ami a magyarországi online és digitális média történetének része, vagy arról szól.
De ez csak az egyik cél. A MODEM — ahogy általában a történettudomány — célja nem pusztán az archiválás, hanem a rendszerezés és értelmezés is. Ha meg is akarjuk érteni a magyar digitális múlttal kapcsolatban előállt és előállított információkat, akkor ahhoz nem elég pusztán egy archívumot létrehozni. A MODEM projekt másik célja ezért az adatokra építve új ismeretek szerzése és értelmezése, eddig nem látott, nem eléggé alátámasztott trendek feltárása, az események kontextusba helyezése, az üzlet, a tartalom, a társadalom, technológia és a média összefüggéseinek elemzése, a tények ellenőrzése. A MODEM archiválást és információ-felélesztést célzó vállalkozásának jelenleg legfontosabb része a 18 mélyinterjúból álló oral history archívum, melyben nagyjából egymillió karakternyi személyes és egyben szakmai történet található a hazai digitális múltról, és amely nyitva áll minden érdeklődő olvasó és értelmező előtt. Az oral history archívumépítés egyik fontos funkciója, hogy megmutassa a történelem szubjektív, emberi és sokszor esetlegességek mentén szerveződő természetét, de mindezt úgy, hogy lehetőleg ne egyes szereplők, elfogultságok határozzák meg a múlt reprezentációját. Ezért az egyes egyéni történetekben található szubjektív szempontok értelmezése, egymással összevetése, valamint a visszaemlékezésekben található állítások, adatok összefésülése, rendszerezése és kutathatóvá tétele, vizualizálása is része az erchívmumépítés folyamatának.
Mindkét folyamatnak — az archiválásnak és az értelmezésének is — az elején vagyunk. Egy választott területen elkezdtük a gyűjtést, rendszerezést és interjúkészítést, amely forrásoktól függően terjedhet majd tovább a magyar digitális kultúra többi potenciális területére, a kreatív iparágaktól kezdve (film, zene), az üzleten és gazdaságon át az oktatásig. Közhelyes, de hiszünk abban, hogy egy ilyen archívumnak szabadon hozzáférhetőnek kell lennie mindenki számára, és ez igaz az értelmezés lehetőségeire is. Bár a hosszú távú tervek között szerepel egy, a forrásokra épülő „magyar digitális médiatörténet” összeállítása, egy „nagy narratíva”, a máig hiányzó, társadalomtudományosan hiteles történeti elbeszélés kialakítása, azt egyáltalán nem kívánjuk meghatározni, ki milyen további értelmezésekhez használja fel azt, amit elérhetővé teszünk. A klasszikus szabad forráskód modell nyomán bárki bármit kihozhat belőle, és — bízunk benne — majd a tudáspiac eldönti, mely értelmezések állják ki az idő próbáját.
Miért fontos mindez? Mostanában nagyon sokat beszélnek szakmán belül és kívül is az újságírás, a digitális média válságáról, a változás kiismerhetetlenségéről és tartalmi, üzleti, társadalmi kockázatairól. A múlt megismerése és megértése elkerülhetetlen a jelen és a jövő tervezésében, és különösen ebben az időszakban létfontosságú, hogy megértsük a múlt tanulságait, hogy fel tudjunk készülni a holnapra, a médián belül és kívül egyaránt.
(A Médiakutató folyóirat téli számában Digitális történelmek címmel jelenik meg egy tanulmány-blokk, ami a magyra internet történetének különböző fejezeteivel foglalkozik majd. Ez a szöveg a blokk bevezetőjének egy részlete.)
