Amikor mintegy fél éve egy félig viccelődő, félig szakmai beszélgetésben felmerült, mi lenne, ha megrendeznénk Magyarország, de meglehet egyben a művelt világ első cukiság-tanulmányok konferenciáját, még nem tudtuk, hogy akkor már több műhelyben gőzerővel dolgoztak az ügyön. Fogadjátok szeretettel a cute studies vagy cuteness studies néven futó vadonatúj diszciplínát, amely nem mást kísérel meg szigorúan szakmai szempontok szerint elemezni, mint a cukiságot.
Tekintve, hogy nem csak mindennapi életünket, de a fél internetet is olyan tartalmak mozgatják, amit összefoglalóan leginkább a cuki címkével lehet megjelölni, már-már érthetetlen, hol késlekedett eddig a cukiság új tudománya, amely azt kísérli meg értelmezni és modellezni, hogy miért és hogyan hat és van jelen a médiatérben a cukiság, mint olyan.
A két paradigmatikus mozzanat az irányzat kialakulásában egyfelől az East Asian Journal of Popular Culture „Cute Studies” című számának a felhívása volt. A szám jelenleg szerkesztés alatt áll, maga a kiadvány várhatóan az év vége felé jelenik meg. Másfelől pedig az M/C Journal már áprilisban előrukkolt a „Cute” című tematikus számával, amely feltehetően az első, a média és az aranyosság mélyebb összefüggéseit vizsgáló társadalomtudományos kiadvány.
Mire kíváncsiak a cukiság-kutatók? Elsősorban például arra, hogy a kulturális közeg hogyan határozza meg a cukiság fogalmát, mi az ami cuki és nem egy bizonyos kontextusban? Továbbá: miért és mit észlelünk cukinak? Hogyan alkotjuk meg és hogyan használjuk az aranyosság koncepcióit? Milyen megjelenései vannak az aranyosságnak, szövegben, képben, hangban és mozgóképben? Vagy: milyen szerepet töltenek be a cukiként eladott és vásárolt tartalmak a médiagazdaságban? És ez csak pár kérdés a rengeteg közül, melyeknek megválaszolása egy tappancsnyival közelebb vihet minket a cukiság lehető legteljesebb megértéséhez.