A digitális történetmesélés új útjai – 6 milliárd 508 millió 800 ezer forintból

2012.10.08. 06:00 tofalvyt

Ma reggeli árfolyamon egészen pontosan ennyi forintnyi dollár adományt kapott a Cosmopolitan nemrég elhunyt főszerkesztőjétől, Helen Gurley Browntól a Stanford és a Columbia vadonatúj közös médiainnovációs központja, a Brown Intézet. A New York-i bejelentésen pedig azt is elmondták, mit fognak csinálni ezzel a pénzzel az online és az offline világban.

A több mint ünnepélyes megnyitón szó szerint egymásnak adta a mikrofont az újságíróiskola dékánja, a Columbia elnöke és a – többek között a Cosmopolitant, az ELLE-t és az Esquire-t is kiadó – Hearst vezérigazgatója, és mind alig jutottak szóhoz a meghatottságtól, ami nem is csoda, hiszen egy 30 millió dolláros adomány egyebek mellett ezt az érzelmet is képes előcsalogatni az emberből. Ennyi pénzt adott ugyanis a Cosmopolitanként ismert magazinmárkát kitaláló és azt évtizedekig irányító Helen Gurley Brown a férjével közösen létrehozott Brown Institute for Media Innovationnak.

David_and_Helen_Gurley_Brown.jpg

A stanfordi számítástechnikusokat a columbiabeli újságírókkal összekötni hivatott intézet célja az, hogy minden lehetséges eszközzel elősegítse a történetmesélés új, digitális és úgymond varázslatos útjait. (Egyes megpályázható projekt-ösztöndíjakat nemes egyszerűséggel csak „varázs-ösztöndíjnak” neveznek.) Az este hivatalos apropója az volt, hogy bemutatták a keleti parti új igazgatót, Mark Hansent, aki korábban statisztikusként és médiaművészként is dolgozott, ő pedig elmondta, hogy például az ő fizetése mellett mit is fognak kezdeni ezzel a pénzzel.

Egyfelől gyakorlatilag átszabják majd a Columbián található újságíró-iskolának helyet adó épület első szintjének az egyik felét – Gurley Brown méltatlankodását tiszteletben tartva eltávolítva az ablakokról az általa nyomasztónak tartott rácsokat – és egy olyan teret hoznak majd létre, ami stílusában valahogy a Googleplex, egy startup-iroda és egy integrált szerkesztőségi helyiség ötvözete lesz. Másfelől pedig elkezdenek dolgozni az első projekteken, amelyek között lesz egy hírvizualizációs alkalmazás; egy olyan rendszer, amivel háborús övezetekből könnyebben és biztonságosabban lehet majd információt továbbítani a tudósítóknak; valamint egy olyan személyre szabható hírforrás-aggregátor, amit egyszerűen csak a „hírek Pandorájának” neveztek. (A Pandora egy, a Last.fm-hez hasonló online zenei alkalmazás, amely a hallgató választásai alapján kikövetkeztetett ízlése, alapján állítja össze a zeneszámokat.)

És hogy ki ne maradjon az első Cosmo-lányhoz kapcsolódó történet: a Hearst-vezér visszaemlékezése szerint Gurley Brown, a felhalmozott milliók ellenére a hétköznapokban kimondottan garasoskodó volt - egyszer például egy évfordulón a kiadó megajándékozta egy Mercedesszel és vele együtt egy sofőrrel, de ő továbbra is csak metróval volt hajlandó munkába járni.

Címkék: média new york beszámoló pénz digitális újságírás cosmopolitan columbia stanford brown institute

Kontent

A nevem Tófalvy Tamás, ez pedig a blogom technológiáról, digitális médiáról, kultúráról és a tartalomipar kihívásairól. Kultúrakutató és kommunikációs szakember vagyok. Jelenleg a BME KomMédia MA Digitális Média Szakirány és a Magyar Online és Digitális Médiatörténet (MODEM) projekt vezetője, és a CEU CMDS kutatója. Alapítója voltam a Zenei Hálózatok Egyesületnek és főtitkára a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének, 2012-13-ban a Columbia University Fulbright-ösztöndíjas vendégkutatója voltam. 2017-ben jelent meg első két könyvem, A digitális jó és rossz születése és a Túl a szubkultúrán, és vissza.


13100951_10153660283356317_819397252990345276_n.jpg

Címkék

2013 (1) 2015 (1) akadémia (1) Alexandre Afonso (1) apple (2) archívumok (1) beszámoló (3) bicikli (1) big data (1) brown institute (1) ceu (1) cikk (2) cikkek (1) columbia (3) cosmopolitan (1) crowdfunding (1) cukiság (1) cuny (1) cute (1) cuteness (1) digitális (8) digitális jó és rossz (1) digitális szakadék (1) doktori disszertáció (1) dow jones (1) drogkartell (1) elnökválasztás (2) előszó (1) első ajtós felszállás (1) építészet (1) érvelés (1) észak-korea (1) facebook (1) fejlődés (1) felsőoktatás (1) fizetős falak (2) forbes (1) fordham (1) gangnam style (1) google (1) google maps (1) guy delisle (1) hispán (1) house of cards (1) interjú (1) internet (4) internet.org (1) iPad (1) IPI (1) iwiw (1) iWiW (1) ízlés (1) jóslás (1) kampusz (1) katasztrófa (2) képregény (1) kerekasztal (1) koltay andrás (1) közösségi finanszírozás (1) közösségi hálózatok (1) közösségi média (1) kultúra (5) kutatás (1) láthatatlan technológiák (1) lex fenwick (1) loon project (1) magyar (1) magyar narancs (4) marketing (2) média (8) médiakutató (1) médiatanács (1) médiatörténet (1) metró (2) mobiltelefon (1) modem (1) mp3 (1) nagy adat (1) netflix (1) new york (8) nokia (1) nsa (1) nyt (1) nyu (1) obama (1) online (2) online közösségi média (2) önszabályozás (1) orbángyurcsány (1) pénz (2) piac (2) politika (1) print (1) reklám (4) romney (1) sajtónyelv (1) sandy (1) siker (1) sorban állás (1) stanford (1) szakma (1) szegénység (1) színtér (1) tanulmány (2) tanulmányok (1) társadalmi konfliktusok (1) tartalom (3) technológia (4) telefon (1) televízió (1) televízó (1) térkép (2) trend (1) trendek (1) tropicana (1) tudomány (2) tudományos életpálya (1) újságírás (7) újságírók (2) új technológiák (1) új tudomány (1) underground (1) usa today (1) üzleti modell (1) város (1) vizuális reprezentáció (1) web (2) wired (1) WiW (1) wsj (2) yottabájt (1) youtube (1) zaklatás (1) zene (1) zeneipar (1) zenei hálózatok (1) zenelejátszás (1) Címkefelhő

Licensz: nem kopirájt, de:

Creative Commons Licenc

Köszönet

A 2013 és 2014 novembere között folyó kutatásaimat, így az ekkor itt megjelenő írásokat is a Nemzeti Kiválóság Program Jedlik Ányos doktorjelölti ösztöndíja támogatta. A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.