A bunkofontól a rádiótelefonon át a telefonig - mit jelent a mobiltelefon?

2014.10.28. 15:17 tofalvyt

Hogyan és miért vált a mobiltelefon a kilencvenes évek közepi bunkofonból rádiótelefonná majd csak simán telefonná? És az egész sztori mit mond el a kultúra és technológia viszonyáról? Talán 1997 tavasza lehetett, amikor egyik gimnáziumi osztálytársnőm egy meglepően…

komment

Címkék: telefon kultúra nokia mobiltelefon technológia

Az Első Napon Úgy Tűnt, az iPad az Apple Legnagyobb Kudarca Lesz, De Utána Hihetetlen Dolog Történt

2014.08.11. 11:39 tofalvyt

Steve Jobs 2010. január 27-én, az Apple szokásos szertartásán mutatta be az első iPadet. A táblagép valamivel később, április 3-án került a boltokba, rövidesen az Apple legsikeresebb termékévé, később a teljes személyi számítógép kategória felforgatójává vált. Ebben a…

komment

Címkék: apple iwiw kultúra fejlődés technológia bicikli forbes iPad

A Yottabájtok tengere és az NSA technológiája

2014.02.20. 18:34 tofalvyt

Tudod-e mekkora az a Yottabájt? A Magyar Narancsban nemrég megjelent, immár online is olvasható cikkemből megtudhatod ezt is, meg még szinte mindent arról, hogyan működik a világ legnagyobb kémügynökségének, az NSA-nak a technológiája. (Ez itt az NSA fort mead-i központja) "A…

komment

Címkék: cikk technológia nsa magyar narancs yottabájt

Az utolsó térkép: hogyan vezethet el a Google Maps egy térképek nélküli korba?

2013.09.08. 16:29 tofalvyt

"Most megmutatom neked a Google legcsúnyább szobáját" - mondja Schuster Richárd, a vállalat kommunikációs vezetője, és betessékel egy ajtón. A Google budapesti központjában vagyunk, az Árpád fejedelem útjának egy kétezres évek elején épült, fém-üveg-tégla homlokzatú…

komment

Címkék: cikk internet kultúra térkép google maps technológia magyar narancs

Kontent

A nevem Tófalvy Tamás, ez pedig a blogom technológiáról, digitális médiáról, kultúráról és a tartalomipar kihívásairól. Kultúrakutató és kommunikációs szakember vagyok. Jelenleg a BME KomMédia MA Digitális Média Szakirány és a Magyar Online és Digitális Médiatörténet (MODEM) projekt vezetője, és a CEU CMDS kutatója. Alapítója voltam a Zenei Hálózatok Egyesületnek és főtitkára a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének, 2012-13-ban a Columbia University Fulbright-ösztöndíjas vendégkutatója voltam. 2017-ben jelent meg első két könyvem, A digitális jó és rossz születése és a Túl a szubkultúrán, és vissza.


13100951_10153660283356317_819397252990345276_n.jpg

Címkék

2013 (1) 2015 (1) akadémia (1) Alexandre Afonso (1) apple (2) archívumok (1) beszámoló (3) bicikli (1) big data (1) brown institute (1) ceu (1) cikk (2) cikkek (1) columbia (3) cosmopolitan (1) crowdfunding (1) cukiság (1) cuny (1) cute (1) cuteness (1) digitális (8) digitális jó és rossz (1) digitális szakadék (1) doktori disszertáció (1) dow jones (1) drogkartell (1) elnökválasztás (2) előszó (1) első ajtós felszállás (1) építészet (1) érvelés (1) észak-korea (1) facebook (1) fejlődés (1) felsőoktatás (1) fizetős falak (2) forbes (1) fordham (1) gangnam style (1) google (1) google maps (1) guy delisle (1) hispán (1) house of cards (1) interjú (1) internet (4) internet.org (1) iPad (1) IPI (1) iwiw (1) iWiW (1) ízlés (1) jóslás (1) kampusz (1) katasztrófa (2) képregény (1) kerekasztal (1) koltay andrás (1) közösségi finanszírozás (1) közösségi hálózatok (1) közösségi média (1) kultúra (5) kutatás (1) láthatatlan technológiák (1) lex fenwick (1) loon project (1) magyar (1) magyar narancs (4) marketing (2) média (8) médiakutató (1) médiatanács (1) médiatörténet (1) metró (2) mobiltelefon (1) modem (1) mp3 (1) nagy adat (1) netflix (1) new york (8) nokia (1) nsa (1) nyt (1) nyu (1) obama (1) online (2) online közösségi média (2) önszabályozás (1) orbángyurcsány (1) pénz (2) piac (2) politika (1) print (1) reklám (4) romney (1) sajtónyelv (1) sandy (1) siker (1) sorban állás (1) stanford (1) szakma (1) szegénység (1) színtér (1) tanulmány (2) tanulmányok (1) társadalmi konfliktusok (1) tartalom (3) technológia (4) telefon (1) televízió (1) televízó (1) térkép (2) trend (1) trendek (1) tropicana (1) tudomány (2) tudományos életpálya (1) újságírás (7) újságírók (2) új technológiák (1) új tudomány (1) underground (1) usa today (1) üzleti modell (1) város (1) vizuális reprezentáció (1) web (2) wired (1) WiW (1) wsj (2) yottabájt (1) youtube (1) zaklatás (1) zene (1) zeneipar (1) zenei hálózatok (1) zenelejátszás (1) Címkefelhő

Licensz: nem kopirájt, de:

Creative Commons Licenc

Köszönet

A 2013 és 2014 novembere között folyó kutatásaimat, így az ekkor itt megjelenő írásokat is a Nemzeti Kiválóság Program Jedlik Ányos doktorjelölti ösztöndíja támogatta. A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

süti beállítások módosítása