Ami a CEU elleni támadás mögött van, valójában nem a külföldi egyetemeket teszi tönkre, hanem a magyar felsőoktatást

2017.03.30. 17:00 tofalvyt

A CEU ellehetetlenítési kísérlete jól illusztrálja a kormány demokráciához való sajátos viszonyát, de sajnos nem csak azt. Az a gondolkodásmód és felsőoktatási stratégia, ami a támadás mögött áll, bár tud okozni átmeneti problémákat a CEU-nak is, hosszú távon a magyar oktatást és tudományosságot teszi tönkre.

ceun15medium.jpg

Az, hogy a CEU bármikor el tud menni az országból, ha arra kényszerítik, nem különösebben meglepő tény. Ahogy az sem, hogy ha elmegy, akkor rövid időn belül ugyanott tudja majd folytatni a munkát, ahol Budapesten abbahagyta. De számunkra, akik itt maradunk a CEU nélkül, folytatódni fog a hazai felsőoktatás hanyatlásának története. A CEU itthontartása mellett tehát nem csak azért kellene kiállnia minden Magyarországon dolgozó kutatónak és oktatónak, mert távozásával elveszítenénk egy kiváló műhelyt, hanem azért is, mert a CEU elleni támadás nem különíthető el a kormányzat felsőoktatási stratégiájától. Annak a programnak a szerves része, ami szisztematikusan akadályozza a magyar tudomány és felsőoktatás fejlődését.

Ha van törvény, biztos jó lesz

A magyar felsőoktatás alakításáért felelősök hosszú évek óta azt gondolják, hogy az oktatás és kutatás minőségjavításának három fő leghatékonyabb eszköze a következő. Erős központi, állami ellenőrzés; alacsony költségvetés biztosítása az egyetemeknek és a gazdálkodásuk szigorítása; valamint bürokratikus gátak és akadályok képzése.

Egyikben sem tévedhetnének nagyobbat. Hogy miért, arra két irányból lehet választ adni.

Az egyik a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzete, ami nem éppen biztató. Az itthon világhírűnek gondolt egyetemeinket sajnos nem ismerik vagy nem ismerik el a határainkon túl, néhány intézmény a (kormány által is fontosnak gondolt) világranglisták gyenge középmezőnyébe ugyan bejutott, de előrelépni nem tudnak. A nemzetözi karriereket is befutó magyar kutatók legtöbbször a nyugati, elismert egyetemeken szerzett doktorijukkal tudnak érvényesülni. Nem azért, mert nincsenek jó magyar elmék és kutatók és műhelyek az országban – az igazi tragédia az, hogy nagyon is vannak, de azért nem tudnak kiteljesedni (vagy azért emészt fel aránytalanul sok energiát az érvényesülés), mert a rendszer kontraproduktív és -szelektív.

Sem az elképesztően bonyolult akkreditációs rendszerek, sem a „szigorú” törvények (olyanok, mint amilyenek a CEU-t is célzó csomagban vannak), sem az egyetemek autonómiájának megvágása, sem az egyes intézmények ad hoc átszabdalási és átalakítási projektjei vagy éppen kísérletei, sem a költségek megszorítása nem hozott fellendülést a magyar felsőoktatás és –kutatás minőségében.

Szabadság, pénz, e kettő kellene

Mi kellene akkor mégis a magyar felsőoktatásnak? Ha megnézzük a másik irányt, azaz hogy milyen stratégia áll a történetesen sikeres felsőoktatási intézmények mögött, akkor azt látjuk, hogy pont az itthoninak az ellenkezője. Megdöbbentően hangozhat, de a kiugróan jó teljesítményhez a következőek kellenek: gyenge központi ellenőrzés és autonómia; ami együtt jár a magasabb költségvetés biztosításával és a gazdálkodás nagyobb szabadságával; emellett a bürokratikus gátak és akadályok minimalizálása.  

Ha megnézzük az elérhető rangsorok mentén a világ vezető egyetemeit, azt látjuk, hogy két dologgal egészen biztosan rendelkeznek: rengeteg pénzzel (az első Harvard Egyetem pénzalapja például a legnagyobb, 37.6 milliárd (!) dollár), és vagy magánegyetemek (mint az említett Harvard), vagy tradicionálisan nagyon autonóm állami egyetemek (mint például az Oxfordi Egyetem), amelyek alapvetően a saját hagyományaik és piaci elképzeléseik mentén határozzák meg a követelményeiket és nem kell hadakozniuk a bürokratikus kontroll intézményeivel. Ezzel szemben az átlag magyar egyetem küzd a normatívával, az adósságát számolgatja, és rengeteg munkaórát fordít adminisztrációra, ellenőrzésekre és próbálja kitalálni, mi lehet a következő központi bürokratikus akció, aminek meg kell felelnie. Mindezt az úgynevezett minőség biztosítása érdekében.

A kormányzat egyszerűen nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, hogy a felsőoktatásnak és kutatásnak ugyanúgy van egy piaca, mint számos más iparágnak. Ezzel szemben alternatív valóságot építeni lehet (mint ahogy például a Szovjetunióban tették Liszenkóék), de akkor azt is vállalnunk kell, hogy nem leszünk láthatóak semmilyen nemzetközi összehasonlításban, csak a mi zárt világunkban.

Most a CEU, a következő te leszel

A CEU elleni támadás pedig látványosan felsorakoztatja az összes téves elvet, amit a hazai felsőoktatási stratégia az utóbbi időben összehozott. „Minőségre” való hivatkozással próbálnak „szigorítani” a felsőoktatáson, paragrafusokkal, úgy, hogy közben az állam hatáskörét növeljék a piacon, és egyben még újabb bürokatikus küszöböket is képeznek, hogy a dolog még biztosabb legyen.

Nem lehet nem látni ebben a tragédiát: hogy mindennek a minőségjavító szigornak éppen a legsikeresebb Magyarországon működő egyetem esne áldozatául; és hogy a folytatásban ez vár minden olyan hazai műhelyre, amely szeretne a nemzetközi piaci standardok mentén érvényesülni, de az irracionális hazai elvárások ezt nem engedik meg neki.

Címkék: tudomány felsőoktatás ceu

Kontent

A nevem Tófalvy Tamás, ez pedig a blogom technológiáról, digitális médiáról, kultúráról és a tartalomipar kihívásairól. Kultúrakutató és kommunikációs szakember vagyok. Jelenleg a BME KomMédia MA Digitális Média Szakirányának vezetője és az MTE főtitkára. Alapítója voltam a Zenei Hálózatok Egyesületnek, 2012-13-ban a Columbia University Fulbright-ösztöndíjas vendégkutatója voltam. A 2017-es Könyvhéten jelenik meg első két könyvem, a A digitális jó és rossz születése és a Túl a szubkultúrán, és vissza címmel.


13100951_10153660283356317_819397252990345276_n.jpg

Címkék

2013 (1) 2015 (1) akadémia (1) Alexandre Afonso (1) apple (2) archívumok (1) beszámoló (3) bicikli (1) big data (1) brown institute (1) ceu (1) cikk (2) cikkek (1) columbia (3) cosmopolitan (1) crowdfunding (1) cukiság (1) cuny (1) cute (1) cuteness (1) digitális (8) digitális jó és rossz (1) digitális szakadék (1) doktori disszertáció (1) dow jones (1) drogkartell (1) elnökválasztás (2) előszó (1) első ajtós felszállás (1) építészet (1) érvelés (1) észak-korea (1) facebook (1) fejlődés (1) felsőoktatás (1) fizetős falak (2) forbes (1) fordham (1) gangnam style (1) google (1) google maps (1) guy delisle (1) hispán (1) house of cards (1) interjú (1) internet (4) internet.org (1) iPad (1) IPI (1) iwiw (1) iWiW (1) ízlés (1) jóslás (1) kampusz (1) katasztrófa (2) képregény (1) kerekasztal (1) koltay andrás (1) közösségi finanszírozás (1) közösségi hálózatok (1) közösségi média (1) kultúra (5) kutatás (1) láthatatlan technológiák (1) lex fenwick (1) loon project (1) magyar (1) magyar narancs (4) marketing (2) média (8) médiakutató (1) médiatanács (1) médiatörténet (1) metró (2) mobiltelefon (1) modem (1) mp3 (1) nagy adat (1) netflix (1) new york (8) nokia (1) nsa (1) nyt (1) nyu (1) obama (1) online (2) online közösségi média (2) önszabályozás (1) orbángyurcsány (1) pénz (2) piac (2) politika (1) print (1) reklám (4) romney (1) sajtónyelv (1) sandy (1) siker (1) sorban állás (1) stanford (1) szakma (1) szegénység (1) színtér (1) tanulmány (2) tanulmányok (1) társadalmi konfliktusok (1) tartalom (3) technológia (4) telefon (1) televízió (1) televízó (1) térkép (2) trend (1) trendek (1) tropicana (1) tudomány (2) tudományos életpálya (1) újságírás (7) újságírók (2) új technológiák (1) új tudomány (1) underground (1) usa today (1) üzleti modell (1) város (1) vizuális reprezentáció (1) web (2) wired (1) WiW (1) wsj (2) yottabájt (1) youtube (1) zaklatás (1) zene (1) zeneipar (1) zenei hálózatok (1) zenelejátszás (1) Címkefelhő

Licensz: nem kopirájt, de:

Creative Commons Licenc

Köszönet

A 2013 és 2014 novembere között folyó kutatásaimat, így az ekkor itt megjelenő írásokat is a Nemzeti Kiválóság Program Jedlik Ányos doktorjelölti ösztöndíja támogatta. A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.