A tudományos világ úgy működik, mint egy drogkartell?

2014.10.16. 23:29 tofalvyt

Ha azt a szakmát keresed, aminek a struktúrája a leginkább hasonlít a tudományos kutatói és oktatói világ munkaerőpiaci szerkezetéhez, akkor nem is kell messzebb menned a drogdílerekénél - állítja Alexandre Afonso, a londoni King's College tanára. Afonso nem viccel: adatok tömegével támasztja alá, hogy a "kívülállók" tömegéből és "beágyazottak" kicsiny magjából álló tudományos világ hogyan termeli újra a drogkartellekéhez hasonló struktúrákat. Magyarországon a helyzet ha lehet, még ennél is bizarrabb.

Alexandre Afonsónak az LSE egyik blogján megjelent írása a (szintén nagyszerű) Freakonomics című könyv egyik szerzőjének, Steven Levittnek és Sudhir Venkateshnek a "Miért élnek a drogdílerek az anyjukkal?" című tanulmányából indul ki. A tanulmány azt a problémát feszegette, hogy hogyan lehetséges az, hogy a drogdílerek nagy része elképesztően keveset keres (akár 3 dollár 30 centet óránként), de mégis benne marad a bandában, vállalja a gyakran élet-halál helyzeteket és akár hosszú évekig jár az anyuci házából dolgozni, hogy valahogy megkeresse a napi betevőt.  

A válasz az, hogy ilyenkor a drogdílerek tömegeinek szeme előtt nem az aktuális nyomorúságos életkörülményeik, hanem a potenciális csábító lehetőségek lebegnek: hogy majd valamikor elképesztően sok pénzt kereshetnek, mint vezetők vagy középvezetők a bandában. A probléma csak annyi, hogy mivel az aspiránsok rengetegen vannak, viszont a beágyazott elit nagyon-nagyon szűk, ezért a vágyott karrierív a dílerek legnagyobb része számára teljesen elérhetetlen. Az ilyen típusú, rendkívül egyenlőtlen jövedelemelosztású munkaerőpiacokat, ahol nagyon sok a "kívülálló", bizonytalan helyzetű, de biztonságra pályázó aspiráns, és nagyon kevés a "beágyazott", biztos és jól fizető pozícióval rendelkező szakember, nevezik kettős munkaerőpiacnak. Ilyen kettős munkaerőpiaca van a drogkartelleknek, és - igen, a tudományos világnak.

Mr-White-Breaking-Bad.jpgNem véletlen, hogy Heisenberg.

Kettős munkaerőpiac a tudományos világban

A kettős munkaerőpiac hasonlóan jelenik meg a tudományban is, világszerte. Elképesztően sokan szeretnének biztos egyetemi vagy kutatói állást szerezni (tudományos fokozattal vagy anélkül), de a rendszer csak nagyon kevés biztos pozíciót oszt ki. A rendszer izgalmas módon azonban nem (csak) pályaelhagyókat termel ki ezzel, hanem egy olyan, rendkívül széles professzionális réteget, akik a valamikori elhelyezkedés reményében nagyon rosszul fizető, periodikus munkákat és megbízásokat vállalnak vagy éppen ösztöndíjakat pályáznak ösztöndíjak után az akadémiai életben.

A rendszerben több olyan szűk keresztmetszet van, ami kizárja, hogy minden tehetséges vagy kiváló aspiráns el tudjon helyezkedni. Például sokkal több a tudományos fokozattal rendelkezők, mint a tanársegédi állások száma, sokkal kevesebb a senior kutatói helyek száma mint a junior aspiránsoké, és így tovább. De az, hogy pontosan hol vannak a főbb gátak, kultúránként változik.

Fázisok és életpálya-szakaszok szerint lebontva Afonso az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Németország akadémiai munkaerőpiacait hasonlította össze, és arra jutott, hogy amíg például a briteknél statisztikailag a PhD-hallgatói éveket a legnehezebb kibekkelni, és ott a legnagyobb a kívülállók tömege, addig ez Németországban pont a PhD-fokozat megszerzése után következik be. Amerikában pedig mindkét fázis tele van kívülálókkal, de ami közös pont, hogy a legmagasabb, senior szinten (a végig a szem előtt lebegő cél) már szinte csak a beágyazottak vannak.

AfonsoFigure4-1024x767.jpg
Magyarország: kettős munkaerőpiac és kívülálló beágyazottak

Ha a magyarországi tudományos világ munkaerőpiacának infografikáját is hozzá kellene illesztenem a fenti ábrához, akkor az alsó kettő kockát kékre színzném, és mindegyikre ráírnám, hogy "kívülállók", a harmadik, legfelső kockát pedig kettéosztanám, fele-fele arányban a kívülállóknak és a professzoroknak adva.

Miért? Szigorúan szociológiai-munkaerőpiaci szempontból, és a szikár számokat nézve ma Magyarországon a kettős tudományos munkaerőpiacnak az ad még egy csavart, hogy a biztos állással rendelkező senior elit státusz egyre kevésbé kínál csábító anyagi feltételeket, a junior vagy közép-senior állások pedig majdnem ugyanolyan rosszul fizetnek, mint a kívülálló megbízások. Ha példaképp egy saját lakással nem rendelkező aspiráns esetét vesszük, akkor azt lehet megállapítani, hogy sem a doktori ösztöndíjból (kb. 100 ezer forint), sem a tanársegédi (kb. 115 000 forint), sem az adjunktusi (kb. 143 000 forint) fizetésből nem lehet megélni, viszont a semi-senior docensi fizetés (kb. 180 000 forint) sem kínál éppen felhőtlen boldogulást. Szemben tehát a nyugati modellekkel, nálunk sem a kívülállói, sem a beágyazott fizetések nem alkalmasak a tudományos életpálya finanszírozására, egészen a senior professzori szint eléréséig (kb 250 000 forinttól felfele), ami legalább 15 súlyosan alulfizetett év munkáját igényli. (Arról, hogy a senioritás a tudományban eleve plusz egy évtizedet jelent más szakmához képest, Láng Benedek írt korábban egy kiválót).

Ami demográfiai értelemben életben tartja a magyar akadémiai munkaerőpiaci rendszert, az feltehetően egyfelől természetesen a szintén jelenlévő "anyuval élés" szindróma, illetve ennek valamivel vidámabb variánsai, az örökölt vagyonnal rendelkezők vagy vagyonosabb rétegekből érkező aspiránsok, másfelől a több párhuzamos állást vállalók rétegei. Azt viszont megkockáztatom, hogy az Afonso által elemzett nyugati modellekkel szemben a legnagyobb különbséget az jelenti a magyar kettős munkaerőpiacon, hogy amíg a nyugati világban egy igaz kegyetlen és overkill-típusú, de mindenesetre versenyt erőltet a rendszer, addig nálunk ez egyértelműen kontraszelekciót és pályaelhagyást generál, és ha ez így marad, hosszú távon súlyos következményei lesznek. 

(Afonso a kutatását még 2013 decemberében közölte, de azóta - ha jól láttam - magyar nyelven nem jelent meg róla hír, pedig  ennél jobb és fontosabb írást eddig nemigen közöltek a tudományos életpálya és az akadémiai karrier problémáiról.)

FRISSÍTÉS: Írd meg nekem a történeted, véleményed! Nagyon sokan megosztottátok ezt a posztot és írtatok is, ami megerősített abban, hogy érdemes jobban elmerülni a részletekben. Ha oktató vagy kutató vagy, akár junior, akár senior, és vannak saját élményeid és gondolataid a tudományos karrierépítés sajátosságairól bármely tudományterületen amelyeket megosztanál velem, kérlek írd meg nekem egy e-mailben ide: tamastofalvy KUKAC gmail PONT com. Kérlek azt is írd meg a levélben, hogy anonim módon nyilatkozol, vagy közzétehető-e a neved, pozíciód is. (Nyilatkozat nélkül anonimként fogom kezelni a történeteket.) 

Címkék: tudomány akadémia drogkartell tudományos életpálya Alexandre Afonso

Kontent

A nevem Tófalvy Tamás, ez pedig a blogom technológiáról, digitális médiáról, kultúráról és a tartalomipar kihívásairól. Kultúrakutató és kommunikációs szakember vagyok. Jelenleg a BME KomMédia MA Digitális Média Szakirányának vezetője és az MTE főtitkára. Alapítója voltam a Zenei Hálózatok Egyesületnek, 2012-13-ban a Columbia University Fulbright-ösztöndíjas vendégkutatója voltam. A 2017-es Könyvhéten jelenik meg első két könyvem, a A digitális jó és rossz születése és a Túl a szubkultúrán, és vissza címmel.


13100951_10153660283356317_819397252990345276_n.jpg

Címkék

2013 (1) 2015 (1) akadémia (1) Alexandre Afonso (1) apple (2) archívumok (1) beszámoló (3) bicikli (1) big data (1) brown institute (1) ceu (1) cikk (2) cikkek (1) columbia (3) cosmopolitan (1) crowdfunding (1) cukiság (1) cuny (1) cute (1) cuteness (1) digitális (8) digitális jó és rossz (1) digitális szakadék (1) doktori disszertáció (1) dow jones (1) drogkartell (1) elnökválasztás (2) előszó (1) első ajtós felszállás (1) építészet (1) érvelés (1) észak-korea (1) facebook (1) fejlődés (1) felsőoktatás (1) fizetős falak (2) forbes (1) fordham (1) gangnam style (1) google (1) google maps (1) guy delisle (1) hispán (1) house of cards (1) interjú (1) internet (4) internet.org (1) iPad (1) IPI (1) iwiw (1) iWiW (1) ízlés (1) jóslás (1) kampusz (1) katasztrófa (2) képregény (1) kerekasztal (1) koltay andrás (1) közösségi finanszírozás (1) közösségi hálózatok (1) közösségi média (1) kultúra (5) kutatás (1) láthatatlan technológiák (1) lex fenwick (1) loon project (1) magyar (1) magyar narancs (4) marketing (2) média (8) médiakutató (1) médiatanács (1) médiatörténet (1) metró (2) mobiltelefon (1) modem (1) mp3 (1) nagy adat (1) netflix (1) new york (8) nokia (1) nsa (1) nyt (1) nyu (1) obama (1) online (2) online közösségi média (2) önszabályozás (1) orbángyurcsány (1) pénz (2) piac (2) politika (1) print (1) reklám (4) romney (1) sajtónyelv (1) sandy (1) siker (1) sorban állás (1) stanford (1) szakma (1) szegénység (1) színtér (1) tanulmány (2) tanulmányok (1) társadalmi konfliktusok (1) tartalom (3) technológia (4) telefon (1) televízió (1) televízó (1) térkép (2) trend (1) trendek (1) tropicana (1) tudomány (2) tudományos életpálya (1) újságírás (7) újságírók (2) új technológiák (1) új tudomány (1) underground (1) usa today (1) üzleti modell (1) város (1) vizuális reprezentáció (1) web (2) wired (1) WiW (1) wsj (2) yottabájt (1) youtube (1) zaklatás (1) zene (1) zeneipar (1) zenei hálózatok (1) zenelejátszás (1) Címkefelhő

Licensz: nem kopirájt, de:

Creative Commons Licenc

Köszönet

A 2013 és 2014 novembere között folyó kutatásaimat, így az ekkor itt megjelenő írásokat is a Nemzeti Kiválóság Program Jedlik Ányos doktorjelölti ösztöndíja támogatta. A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.