Csendes, de fontos változás zajlik a hazai írott médiában: az eddig nagyrészt a háttérben rejtőző és arctalan újságírók személyisége egyre inkább előtérbe kerül.
Az egyes szakmákban radikálisan eltérő hagyományai vannak a szakmabeli imázs – ill. mostanában inkább személyes márka, de ezt a szókapcsolatot többször nem vagyok hajlandó leírni – építésének a nyilvánosság viszonylatában.
Bérgyilkosok és tudósok
Vannak olyan szakmák, amelyekben a szupersikeres szakmabeliek és szakértők teljesen láthatatlanok a nagyközönség számára, és vannak olyanok, ahol szinte minden mozdulatot lát a nyilvánosság. A többé vagy kevésbé láthatatlan szakmákban – mint például a bérgyilkosok, kémek, fejvadászok, iskolaigazgatók, temetkezési vállalkozók, karbantartók körében – egy informális, zárt ökosztisztémában terjed azoknak a híre, akiről tudják, hogy nagyon jók, és azoké, akiknek nincsen nagy szakmai respektjük.
A skála másik végén pedig az olyan szakmák állnak, ahol szinte minden szakmai tevékenység nyilvános, és a szakmabeliek arca, önéletrajza, produktuma látható mindenki számára – ebben a műfajban a legtranszparensebb talán a tudomány közege. A tudomány kultúrájában például a névjegy (mint bizalmas információk szűkkörű terjesztésére szolgáló médium) sem jellemző, hiszen egy konferenciaszünetben történt kézfogás után simán meg lehet találni a keresett prof vagy kolléga nevét, e-mail címét a neten, és könnyen kapcsolatba lehet lépni vele.
Látható és láthatatlan újságírók
Az újságírásban itthon meglehetősen felemás helyzet alakult ki az utóbbi évtizedekben. Amíg a televíziós (és egyes rádiós) újságírók, képernyős arcok igazi sztárokként maguk is interjúkat adtak és adnak más újságíróknak, tehát folyamatosan láthatóak és viszonylag sok információ elérhető róluk, addig az írott médiában dolgozó újságírók túlnyomó része leginkább a háttérben maradt, és múltjukról, munkáikról is alig lehetett tudni valamit.
Az írott médiában dolgozó újságírók vizuális láthatósága, személyiségük bemutatása évtizedekig szinte teljes mértékben kimerült a publicisztika-rovatok sarkában elhelyezett bélyegképek fesztiváljában, és az internet elterjedésével sem változott sokat a helyzet. Mert bár egyre többen Twittereznek, Facebookoznak, vagy még inkább tumblreznek, alig pár magyar újságírónak van olyan, tudatosan felépített webes jelenléte, amint keresztül meg lehetne tudni valamit szakmai hátteréről, karrierjéről, vagy csak egyszerűen megtalálni összegyűjtött írásait.
Háttér az előtérbe
Mostanában viszont az újságírók megmutatásában mintha változás állna be: a nemrég elindult Cinken és a 444-en is már alapértelmezett, hogy az írások mellett ott vannak a szerzők képei, sőt a 444-en már nem csak képek vannak az impresszumban, hanem a szerzők cikkeihez, tumblr és egyéb oldalaihoz vezető linkek is össze vannak gyűjtve. Természetesen én ezt már láttam előre (nem), hiszen ez egy logikus lépés abban az átalakuló média-ökoszisztémában, ahol az újságírók személye, és az őket követő közönségek megnyerése egyre fontosabb lesz. A Cinkhez is (jelenleg) Szily neve vonzza elsősorban az olvasókat (illetve nekem személyesen Zubreczki Dávid csatlakozása is nagy öröm, hiszen az egyik legjobb magyar blog, az Urbanista bloggereként már jó pár éve követem a dolgait), de a 444 felállásában is elsődleges szempont volt, hogy az önálló szerzőként követő-tömeggel rendelkezők (például Bede Márton, Plankó Gergő, Tamás Bence Gáspár, Magyari Péter) alkossák a csapatot. (Az egy kicsit meglepett, hogy a részben átfedő fejlesztői, kreatív csapat munkája nyomán a napokban megújult Origónál egyáltalán nem akartak, akarnak építeni erre a lehetőségre).
Ez a trend nem csak azért jó, mert végre személyesebbé teheti az írott újságírást, és közelebb hozhatja az újságírókat az olvasókhoz, és növelheti a média transzparenciáját, hanem meggyőződésem szerint azért is, mert így a lapok is jobb eredményeket tudnak majd elérni. Szóval valami elkezdődött, én drukkolok és várom az egymás után sorozatban megszülető újságírói oldalakat, ahol mindent megtudhatok egy-egy szerző életéről és művéről, mint például itt George Monbiot-ról.
